LOADING CLOSE

Hideg és a testsúly

Érdekes, okosan kitalált szervezet a miénk embereké.

A történelem előtti időkben még bundát – szőrt – növesztettünk magunkra a hideg ellen, hogy szigeteljen és védjen. Ösztönösen több táplálékot fogyasztottunk, hogy belülről is „fűtsük” magunkat és túléltünk.

A mai embernek nem kell a kihalás veszélyével szembenéznie, hiszen soha nem látott túlkínálattal állunk szemben táplálék terén. Minden beszerezhető télen is nyáron is.

De a szervezetünk nem felejtette el a történelem előtti idők tapasztalatát, melynek következtében a téli időszakban „raktározó üzemmódba” kapcsol.

Ez a jelenséget atavizmusnak hívjuk. Nem kikapcsolható, mindenkiben létező jelenség. Azt jelenti, hogy hideg időszakban szervezetünk különös figyelmet fordít a raktározó folyamatokra és valóban raktárokat épít „csinos” zsírpárnák képében. Az ünnep, a rohanás, a végre téli szünet van hevében észrevétlenül is felugrik néhány kiló, amivel csak a tavaszi kikelet „kinőtt” lengébb ruházata szembesít minket.

Mit tehetünk? A genetikánkba íródott folyamattal igazán semmit, de álljon itt néhány tipp, hogy hogyan kerüld el az ünnep végére mellékhatásként kialakuló „bálna effektust”.

Először is a hideg nem ellenség és nem is öl, ezért a mozgás a szabadban nem tilos. Irány a jégpálya, a közeli síterepek, de egy kiadós séta is felpörgetheti az anyagcserét, a süteménnyel „lefojtott” nyolc fogásos ebéd után.

Ne felejtsd el, nem csak belülről, de kívülről is védheted tested a hideg ellen. Egy plusz pulóver nem hizlal, de két szelettel több diósbejgli igen. Nem maradsz le semmiről, ha nem eszed „egyhangúra” magad és másnap is élvezheted így a kedvenc ételedet.

Figyelem! Az alkohol ugyan folyadék, de nem alkalmas víz helyett a folyadék pótlásra, valamint magas cukor tartalmuk miatt keményen hizlalhatnak.

Mi tehát a kulcs? A mértékletesség…

Legyen Mindenkinek szép Karácsonya!